Ó, IÓ, CIÓ, ÁCIÓ, KÁCIÓ, AKÁCIÓ, VAKÁCIÓ!!!

Tombol a nyári szünet, az iskolák üresek, a strandok és a parkok tele, süt a nap és mindenki vidám. Ezen felvillanyozódva egy tipikusan nyári filmet hoztam a kedves olvasóknak. Gyermek- és ifjúsági kategóriában mondhatni az egyes számú alkotásról van szó, nem nagyon ismerek olyan embert, aki ne látta volna. Az Égig érő fűről fogok mesélni.

Misu (ifj. Hintsch György) szünidejét tölti "nagyon-nagybátyjánál" (azaz a nagymamája bátyjánál), Dezső bácsinál (Máriáss József), amíg - saját elmondása szerint - a szülei kipihenik a munka fáradalmait és őt magát. A helyszín Budapest belvárosa, egészen pontosan a Paripa utca 4. szám alatti jellegzetes, gangos, tűzfalas, keramitkockás bérház. Az idő lassan telik, Misu unja magát, minden nap ugyanolyan. Ám egyszer csak ezt a nagy egyformaságot megtöri, hogy a ház egyik lakója, Poldi bácsi (Rajz János), ötvenkét év parkőri szolgálat után nyugdíjba megy. Az eseménynek elméletileg vidámnak kellene lennie, a kis öreg azonban bánatosan sóhajtozik nap, mint nap, hogy "az a szép, zöld gyep" mennyire fog hiányozni neki, amit olyan sok év óta vigyázott a parkban. Misu kapva kap az alkalmon, s minden erejét és baráti kapcsolatát megmozgatva megpróbál segíteni Poldi bácsin.

Az Égig érő fű Janikovszky Éva Málnaszörp és szalmaszál (1970) című regénye alapján készült. A rendező Palásthy György volt, a zenét az LGT együttes szolgáltatta. Ez tulajdonképpen egy olyan mese, amit gyerekek is és felnőttek is tudnak értékelni, üzenete egyértelműen az, hogy ha egy közösség összefog, akkor semmi sem lehetetlen. (E kollektív szellem ábrázolása abszolút jellemző volt a korszakra, nem akarnám a negatív csengésű 'propaganda' szót használni, de valljuk be, a főmuftik ilyetén módon [is] akarták edukálni a népet...). 

Az 1970-es, '80-as évek ifjúsági mozik tekintetében aranykornak számított, mivel számtalan alkotás keletkezett a korszakban. És milyen színészek játszottak bennük, kérem szépen! Jelen filmünkben sem kisebb nevek tűnnek fel, mint Fónay Márta, Ullmann Mónika, Drahota Andrea, Ujlaki Dénes, Dajka Margit, Harsányi Gábor, Zenthe Ferenc, Hacser Józsa, Szilágyi István, és a felsorolás itt még nem érne véget, hacsak önkényesen be nem fejezném. Érdekesség, hogy bár Ullmann Mónika felnőve is megmaradt a színészi pályán, társa, ifj. Hintsch György hamar felhagyott a szakmával, s felnőttként inkább a politika felé fordult.

A film 1980-ban különdíjas lett a Szovjet Magyar Filmhéten, egy évvel később pedig ezüstdíjas lesz a XII. Moszkvai Nemzetközi Filmfesztiválon. A történetet számtalan alkalommal állították a világot jelentő deszkákra is, hogy csak néhányat említsek, műsorára tűzte a Pesti Magyar Színház, a veszprémi Petőfi Színház és a nyíregyházi Móricz Zsigmond színház.

Ajánlás: Szívből ajánlom mindenkinek, aki egy kis kikapcsolódásra vágyik a hétköznapok húsdarálójában, rám az ilyenfajta cukiságok abszolút idegnyugtató hatással vannak! :)

Értékelés: ****

Csupa halálhírt közlök mostanában... Ezúttal egy számomra rendkívül fájdalmasat.

Tudtam, hogy egyszer eljön ez a nap, csak nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar. Még azért bíztam benne, hogy valahol, valami író-olvasó találkozón csinálhatok vele egy közös fotót. Nagy kedvencem volt, és egyáltalán nem érdekelt a politikai hovatartozása, mert mint Író nagybetűs volt és zseniális, s mint Ember őszinte és egyenes.

Nyugodjon békében!

A Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas Nemzet Színésze 81 esztendős volt. 

Nyugodjon békében.

A rendszerváltás nagy dolog volt hazánk életében. Vagy annyira mégsem? A politika aktív résztvevői számára mindenképpen, de az egyszerű átlagember, most is, mint mindig, a maga bajaival volt elfoglalva. Soron következő filmünk szereplői is pontosan így jártak: történelmi fordulat ide vagy oda, az sokkal fontosabb, hogy nincs vacsora, "a Mama hatvanezret adott ebbe a házba, és ha ránézek, hánynom kell!", kezdődik a Szomszédok, és mi a francért küldtek levelet a bőr- és nemi beteg gondozóból?! Igen, kitalálhatták, a Csapd le, csacsi! érkezik most!

Bea és Géza hat éve házasok. Szeretik egymást, sokat dolgoznak, és éppen építkeznek a kertvárosban, amikor egy pikáns diagnózist tartalmazó levél felborítja ezt az idillt. A családi békesség egy csapásra háborúvá változik, épülő otthonuk pedig csatatérré, állandósul a veszekedés és a pitiáner bosszúhadjáratok sorozata. Közben, erre fittyet hányva, a kerítés túloldalán (pontosabban lent a pincében) a "hagyományőrző" kommunista szomszéd, Béla, munkásőr társaival gyakorlatozik, hátha "ez a harc lesz a végső". Majd amikor a hangulat a tetőfokára hág, egyszer csak benyit az ajtón a kedves Mama, aki erélyes fellépésével megpróbálja rendezni a konfliktust. Végül persze kiderül, hogy csupán a postás figyelmetlensége miatt keveredett hozzájuk az ördögi levél, és bár a házasfelek élete addigra már szó szerint romokban hever, ők mégis vidáman és lelkesen látnak neki az újjáépítésnek.

A főbb szerepekben Pap Vera, Gáspár Sándor, Eperjes Károly, Eszenyi Enikő, Koltai Róbert, Törőcsik Mari, Szacsvay László és Galla Miklós láthatók. Érdekesség, hogy az eredeti szereposztás szerint Kállai Ferenc lett volna a munkásőr szomszéd, Eperjes játszotta volna a férjet, Básti Juli a feleséget, aztán másképpen alakultak a dolgok. A rendezői székben Tímár Péter ült, az alkotás a rá olyannyira jellemző komikus, abszurd és burleszk-szerű elemekben dúskál. Az elején és a végén felcsendülő, fülbemászó dalt Csókos Miska és zenekara adja elő, címe: Ki megpróbál szeretni, és kifejezetten a film kedvéért íródott.

A forgatókönyv már 1989-ben készen volt, 1990-ben kezdődtek a forgatási munkálatok. 1991-ig a magyar filmgyártást központilag finanszírozták, aztán ott is bekövetkezett a rendszerváltás: a filmkészítőknek kellett a saját zsebükben kotorászni és előteremteni a költségekre valót, vagy legalább egy szponzort találni ehhez - akkoriban már megalakult néhány filmes produkciós cég, jelen esetben ez a Novofilm volt. A Csapd le, csacsi!-t először Svédországban mutatták be 1991 novemberében, a magyar bemutató 1992 februárjáig váratott magára, azaz elmondható, hogy idén töltötte be a harmincat. A késlekedés oka az volt, hogy addigra sikerült forgalmazót találni, az Intercom személyében, mások nem nagyon tolongtak érte. Éppen e késlekedés miatt kaphattak szárnyra olyan álhírek, miszerint felsőbb körök politikailag kifogásolhatónak találták az alkotást és nem engedték bemutatni, azaz "dobozba tették", pedig hol volt már akkoriban a politika...! A szakma vegyesen fogadta, szerették is meg nem is, ám a közönség imádta és imádja a mai napig, szinte minden második mondata szállóigévé vált.

Ajánlás: Kell-e bárkinek is magyaráznom, hogy a Csapd le, csacsi! alapfilm? Nagyon remélem, hogy nem! Aki még nem látta, pótolja a hiányosságot, aki már látta, nézze meg még egyszer!

Értékelés: *****

Tudni kell rólam, hogy nagyon szeretem Jancsó Miklós filmjeit. Időről-időre előveszem ezeket a különleges hangulatú alkotásokat, és napokig nem vagyok hajlandó mást nézni. Tavaly szeptemberben megemlékeztem a rendező születésének századik évfordulójáról, és ezúttal is tőle hoztam valamit. Nem húzom tovább az időt, érkezzék a kissé misztikus címmel bíró, fekete-fehér dráma, az Oldás és Kötés, 1963-ból.

A történet egy fiatal és magabiztos sebész, Jámbor Ambrus útkereséséről szól, aki nem mellesleg folyamatos összetűzésben áll az idős főorvossal, Ádámfy professzorral. Egy műtét alkalmával a páciens életveszélybe kerül, Jámbor már lemondana róla, de Ádámfy megmenti, ettől Jámbor önbizalma megrendül. A kudarc és a szégyen elől visszamenekül arra a tanyára, ahol született, apja különben is beteg, gondoskodni kell róla. Ám az újrakezdés sokkal nehezebb, mint azt elsőre hitte...

A film alapja Lengyel József azonos című novellája, ami nem sokkal a forgatás kezdete előtt jelent meg, tehát rendkívül friss volt. A forgatás maga 1962 végén volt, Budapesten, Pécsen és Jászboldogházán vették fel a jeleneteket. A premierre 1963. március 28-án került sor a fővárosi Szikra moziban. Bár a rendezői székben Jancsó Miklós ült, az alkotás igazi csapatjáték volt: Lengyel József is aktívan kivette a részét a munkálatokból, a forgatókönyvet Hernádi Gyula írta, a producer Nemeskürty István író volt. Jancsó kissé eltért az eredeti novellától és saját élményeit is beleszőtte a történetbe, tovább megyek, ő és Hernádi is feltűnnek kis időre, önmagukat alakítva. A szereposztás önmagáért beszél: Latinovits Zoltán, Ajtay Andor, Barsy Béla, Szakáts Miklós, Domján Edit, Bodrogi Gyula, Koltai János, és még jó néhányan gondoskodnak a felejthetetlen színészi játékról.

Az Oldás és Kötés-t az 1966-os Szegénylegények előfutáraként lehet emlegetni, nyomokban megjelennek már benne a Jancsóra oly jellemző stílusjegyek. Egyúttal a magyar újhullám egyik fontos darabjának is lehet nevezni, olyanok mellett, mint például Makk Károly Megszállottak (1962), Herskó János Párbeszéd (1963), és Gaál István Sodrásban (1964) című munkái. A filmben betekintést nyerhetünk a nyüzsgő, budapesti művész-értelmiségi világba, amely éles kontrasztban áll a vidéki élet szereplőivel, mintegy rámutatva az örök népi-urbánus ellentétre. Az akkori politikai vezetés kifogásolhatónak ítélte és szakmai berkeken belül sem volt mindenkinek őszinte a mosolya, nyilván az alkotók (nem szocialista értelemben vett) úttörő szemlélete miatt.

Akár kifogásolható volt, akár nem, 1964-ben azért elnyerte a legjobb rendezésért a Magyar Filmkritikusok Díját. 2012-ben pedig bekerült a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Film- és Fotóművészeti Tagozatának tagjai által kiválasztott legjobb 53 magyar alkotás közé.

Az Oldás és Kötés hangulata engem nagyon magával ragadott, bár tény, hogy nem valami mozgalmas (a hatvanas évek alkotásai egyébként is lassúnak, vontatottnak tűnnek a mai néző számára). A szívműtét jeleneteit például kifejezetten érdekesnek találtam, a korabeli technikát, a műszereket, érdekesség, hogy ezek közé a jelenetek közé olyan képkockákat is illesztettek, amelyek egy valódi szívműtét során lettek rögzítve.

Ajánlás: Jancsó Miklós rajongóinak kötelező darab, Latinovits Zoltán rajongóinak szintúgy!

Értékelés: ****

Meglehetősen régen jelentkeztem már filmajánlóval, de most újra a lovak közé csapok! Az alábbiakban ismét egy remekművet hoztam a magyar filmes színtérről, méghozzá nem mást, mint a Makk Károly által rendezett Szerelem című alkotást.

A történet az 1950-es években játszódik. Sötét időszak volt ez azok számára, akik valamilyen módon szembementek a fennálló rendszerrel. Az egyik főszereplő, János (Darvas Iván) is éppen börtönbüntetését tölti, melyet politikai okokból szabtak ki rá. Felesége, Luca (Törőcsik Mari) hűségesen várja haza, próbál erős maradni, egyben tartani magát és a családot. Ez nem éppen könnyű feladat, hiszen Lucának gondoskodnia kell János ágyhoz kötött, idős és beteg édesanyjáról (Darvas Lili), aki ráadásul úgy tudja, fia Amerikában forgat, és minden bizonnyal összeroppanna, ha kiderülne az igazság. Az öregasszony egyébként is könyvei közé temetkezik és nosztalgikusan őrzi múlt századi fiatalságának emlékét, mintha nem akarna tudomást venni a külvilágról.

Luca mindent megtesz azért, hogy fenntartsa a látszatot: leveleket ír és ajándékokat küld János nevében. A két nő viszonya különben is tele van súródásokkal, játszmákkal: a feltétel nélküli anyai szeretet és a házastársi hűség csapnak össze nap mint nap. Luca mellől közben fokozatosan pártolnak el a kollégák és a régi barátok, segítségre tehát nemigen számíthat, sőt, olyan tanácsokat is kap, hogy jobban teszi, ha elválik, így talán nem kerül ő maga is bajba. Aztán János 1953-ban (azaz Sztálin halálát követően) amnesztiát kap, édesanyja azonban már nem éri meg a szabadulását. Felmerül a kérdés, hogy ilyen sok viszontagság után a házaspár képes-e újra egymásra találni és folytatni közös életüket?

Ez a film egy emblematikus alkotás! A forgatókönyv Déry Tibor két novelláját, a Szerelem (1956) és Két asszony (1962) című írásokat gyúrja össze. Utóbbi egyébként Déry saját börtönbeli élményeit dolgozza fel - 1956-os írásaiért és beszédeiért tartóztatták le, majdnem két esztendőt töltött rácsok mögött. A forgatókönyv megírásában Bacsó Péter is segédkezett. A film kamaradrámának is tekinthető: viszonylag kevés szereplővel, szinte egyetlen helyszínen játszódik. A lineáris cselekményt meg-megszakítják a szereplők belső monológjai, illetve visszaemlékezései, ettől kissé álom- vagy illúzió-szerűvé válik az egész, a kiváló képi ábrázolás az operatőr, Tóth János keze munkáját dicséri.

Se szeri, se száma azoknak a díjaknak, amelyeket a Szerelem bezsebelt különböző filmfesztiválokon. Hogy néhányat említsek: 1971-ben a film kijutott Cannes-ba, ahol megkapta a Zsűri díját, Makk Károly pedig a Rendezői különdíjat. Az alkotásnak ítélték a Nemzetközi Katolikus Film- és Audiovizuális Szervezet által adományozott OCIC-díjat kapott, illetve Törőcsik Mari és Darvas Iván Külön dicséretben részesült. Jelölték Arany Pálma-díjra is, ám végül azt nem vitte el. A filmes szakma hazai képviselői 2000-ben beválasztották minden idők tizenkét legjobb magyar filmje, az Új Budapesti Tizenkettő közé. Az alkotás 2001-ben bekerült Derek Malcolm, a The Guardian brit napilap filmkritikusa által összeállított, a 20. század száz legjobb filmjét tartalmazó felsorolásba.

Lehet, hogy furcsa lesz, amit most mondani fogok, de számomra a Szerelem az előző cikkemben bemutatott Danaida című film "nagytestvére". Hogy miért mondom ezt? Természetesen Törőcsik Mari alakítása miatt! Finom, szelíd, ugyanakkor elhivatott karaktere mindkét filmben megjelenik. Mindemellett a két alkotás hangulata, képi világa, mondanivalója, sőt, még a történelmi háttere is nagyon hasonló. Persze a Szerelem sokkal mélyebben szántó és sokkal fájdalmasabb, ezért is érhetett el nagyobb sikereket.

Ajánlás: Alapmű. Nézze meg mindenki!

Értékelés: *****

A danaidák a görög mitológia alakjai, Danaosz király leányai. Egy súlyos gaztett elkövetéséért az Alvilágban kell bűnhődniük az idők végezetéig, mégpedig úgy, hogy vízzel kell feltölteniük egy lyukas hordót, a víz azonban mindig elfolyik. A most bemutatásra kerülő film főszereplője, Katalin is afféle danaida: úgy telik el élete, hogy erőfeszítései, fáradozásai teljesen hiábavalók, önző, kicsinyes, gyáva és hazug környezete a végletekig kihasználja őt. A film Szabó Magda, azonos című, 1964-ben kiadott regényéből készült.

 Csándy Katalin fiatal könyvtárosnő. Egy rosszul sikerült szerelmi viszony után a fővárosba menekül a szégyen elől, ami szülővárosában jutna osztályrészéül. Minden vágya, hogy feleség lehessen, mintha a házasság lemosná róla múltjának foltjait. Annak érdekében, hogy ez megvalósuljon, sok mindent hajlandó megtenni és eltűrni. Előbb megismerkedik jövendőbeli anyósával, majd annak fiával, az áhított házasságkötés pedig hamarosan létrejön. Katalin annyira szeretne újdonsült családjának megfelelni, hogy önmagát teljesen háttérbe szorítja. Férje, Elek és anyósa rigolyái mindennél előbbre valók, s még Elek korán elhunyt, első feleségének szelleme is ott kísért közös otthonukban, mint valami túlvilági rivális. Katalin töri magát, minden kellemetlenség fölött szemet huny, a körülötte élők viszont egyre elégedetlenebbek, egyre többet követelnek tőle, nem is igazi családtagként bánnak vele, hanem afféle mindenes alkalmazottal, akinek kötelessége levenni a terheket mindenki válláról. Ilyen körülmények között aztán a boldog együttélés csak vágyálom marad. Már-már azt gondolnánk, hogy danaidánk az idők végezetéig ebben a kiszolgáltatottságban kényszerül maradni, ám egyszer csak, viharos hirtelenséggel belép az életükbe egy fiatalabb nő, aki látszólag felbomlasztja Katalin és Elek házasságát, a valóság azonban az, hogy Katalin így lelkiismeret-furdalás nélkül lerázhatja magáról rabláncait és szabadon lélegezve tudja otthagyni ezt az egész kompániát, hogy teljes egészében saját magával, saját jövőjével foglalkozzon.

Mint a legtöbb esetben, ebbe a filmbe sem fért bele a komplett regény minden részletével, előzményével, kidolgozottságával együtt. Voltak szereplők, akik nemes egyszerűséggel kimaradtak, holott fontos mérföldköveket jelentettek a főszereplő életében, mert általuk jobban megértené a szemlélő, milyen csomagot hozott magával otthonról, s milyen események láncolata vezetett el a kezdő jelenetig. E rövidített történet fogyatékosságait ellensúlyozza a szereposztás: Törőcsik Mari, Sinkó László és Tolnay Klári mind a korszak kiemelkedő színészei voltak és játékukkal sokat javítottak a kissé összecsapott alkotáson. Egy kis érdekesség: magát, a regényt Szabó Magda férjének, Szobotka Tibornak ajánlotta, aki lelki támaszt nyújtott neki, mialatt feszített tempóban dolgozott rajta.

Ami engem illet, én először regény formában találkoztam a művel, s mivel az igencsak elnyerte tetszésemet, a filmet csalódásként éltem meg. Pedig mennyire megörültem, hogy vászonra vitték!

Ajánlás: A Danaida nem egy mozgalmas film, az 1970-es évek jellegzetesen lassú, fekete-fehér melankóliáját jeleníti meg, cserébe érdekes karakterfejlődésnek lehetünk szemtanúi. Emellett elhangzik néhány gondolatébresztő mondat, amelyekből lehet azért tanulni valamit. Úgy gondolom, ezeket nem árt tudni, mielőtt belevág valaki a megnézésébe.

Értékelés: ***

A kétszeres Kossuth-díjas és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, valamint érdemes- és kiváló művész már 2014 óta nincs köztünk. Filmjeinek stílusát egyedinek és formabontónak lehet nevezni, s kitörölhetetlen védjegyévé váltak a hosszú snittek (amikor percekig, vágás nélkül zajlik a jelenet). Régi alkotásait nem szerette újra nézni, mert mindig talált valami hibát bennük, ugyanakkor Martin Scorsese egy 2010-es interjúban igen elismerően nyilatkozott róla, sőt, rebesgetik, hogy a filmjeit is gyűjtötte, de még számos világhírű rendező is főhajtással adózott munkássága előtt. Hogy ki is volt ő pontosan és hogyan vált a magyar filmgyártás ikonikus alakjává, az alábbi összefoglalóból kiderül. 

Jancsó Miklós felmenői Erdélyből származtak, magyar és román vér egyaránt csörgedezett az ereiben. Édesapja szülőföldjén kegyvesztett lett, ezért a család Magyarországra költözött, a kis Miklós már Vácon látta meg a napvilágot 1921-ben. Tanulmányait előbb Székesfehérváron, majd Pécsen végezte, egyetemi diplomát az akkor épp visszacsatolt Kolozsváron szerzett 1944-ben mint jogász, de sosem praktizált. 1945 tavaszától orosz hadifogságban volt, szerencsére nem sokáig, ősszel már visszatérhetett Magyarországra. 1946-ban lépett rá arra az ösvényre, amelyen egész hátralévő életében járt: felvették a Filmművészeti Főiskolára (itt 1951-ben diplomázott).

1958-ig rövidfilmeket készített, aztán váltott nagyjátékfilmekre (az első ilyen alkotásának címe A harangok Rómába mentek). Nagyszabású életműve számtalan filmet, színházi rendezést és könyvet foglal magában. Díjainak, elismeréseinek, kitüntetéseinek listája is igen hosszú: a szakma több, mint húsz alkalommal honorálta tevékenységét. Örök, és elválaszthatatlan alkotótársát, Hernádi Gyulát 1959-ben ismerte meg, az író Nemeskürty Istvánon keresztül, s Hernádi 2005-ben bekövetkezett haláláig dolgoztak együtt. 1988-tól a Színház- és Filmművészeti Főiskolán (később egyetemen) tanított, 1990 és 1992 között pedig a Harvard Egyetem munkatársa volt.

Háromszor nősült, feleségei (időrendi sorrendben): Wowesznyi Katalin, Mészáros Márta filmrendező, és Csákány Zsuzsa vágó voltak, valamint nagyjából tíz évig élt együtt Giovanna Gagliardo-val, az olasz újságírónővel és forgatókönyvíróval. Három vér szerinti gyermeke van, valamint Mészáros Márta fiát, Zoltánt is a nevére vette. Öntörvényű természet volt, aki erősen kritizálta a korszakot, amelyben élt és alkotott, de nem kímélte saját magát sem, ugyanakkor elképesztő igazságérzettel és humorérzékkel rendelkezett és nagyon szerette az életet. Részese volt a magyar politikai életnek, míg a szocialista éra vezetőivel többször konfrontálódott, a rendszerváltás után az SZDSZ-el szimpatizált, hirdette a liberális eszméket, többek között a marihuána legalizálása mellett is szót emelt.

Rendezései közül kiválasztottam a kedvencemet, azt, amelyik a legnagyobb hatást gyakorolta rám annak idején, amikor először láttam. Ez nem más, mint az 1987-es Szörnyek évadja, ezt fogom most bemutatni a kedves olvasóknak.

 Szörnyek évadja (1987)

A kezdő jelenetben augusztus 20-a van, zajlik a katonai díszszemle, a légi parádé, Budapesten nyüzsög az élet. Az előkelő Fórum szállóban a külföldre szakadt hazánk fia, Zoltai professzor (Bálint András) éppen interjút ad egy riporternőnek az anyanyelv működéséről, szépségeiről. Pillanatokkal később egy hosszú snitt keretein belül autóval vágtázunk át a városon, a volánnál Bardócz főorvos úr (Cserhalmi György), egy öngyilkossághoz riasztották, sajnos már későn érkezik. Megáll, ugyancsak a Fórum szálló előtt, hamarosan kiderül, hogy az elhunyt Zoltai, s még az is, hogy a két férfi egy iskolába járt annak idején. Búcsúlevelet ugyan hagyott, ám a körülmények rendkívül gyanúsak.

Ezek után a doktor kivágtat autóján a városból, erdőn-mezőn, poros utakon át, közben mindenféle furcsaságok történnek vele, egy motoros sárga dossziét hajít a nyitott autóba, biciklisek jönnek, megjelenik a fejük felett egy MD 500-as helikopter, feltűnik egy másik, halványzöld autó is, Bardócz megmenti egy epilepsziás fiú életét, a szél szétfújja a mappa tartalmát. Kisvártatva megérkezik egy vidéki nyaralóba, ahol Kovács tanár urat (Kállai Ferenc) köszöntik dalolva régi diákjai. A néző ekkor felismerheti, hogy ezek az egykori diákok a kezdő képsorokon már feltűntek, ilyen-olyan kontextusban. Eleinte jól mulatnak, aztán egy ponton megváltozik a hangulat, s végül már nem is lehet eldönteni, hogy spiritiszta szeánszot vagy valami vad, apokaliptikus orgiát látunk, de az is lehet, hogy a kettőnek a keverékét, s annyi bizonyos, hogy lehetetlen különbséget tenni valóság és látomás között.

A Szörnyek évadjában színészóriások vonulnak a nézők szeme elé szép sorban, a már említetteken kívül Madaras József, Nyakó Juli, Cserhalmi Erzsi, Tarr Béla és még sokan mások, kiegészülve egy kölcsönvett lengyel színésznővel Katarzyna Figura-val. Az aláfestő zenét Cseh Tamás, Dés László és Sebestyén Márta szolgáltatja. A forgatókönyvet Hernádi Gyula írta, az operatőr Kende János volt. A párbeszédek közé sok-sok idézetet szőttek nem mások, mint Hegel, Pascal, Locke műveiből. A filmben számos bibliai utalás van, valamint ismétlődő motívumokkal, szimbólumokkal, analógiákkal. A forgatási helyszín, Budapestet leszámítva Kővágóörs volt. Az alkotás még elkészülésének évében megnyerte a Magyar Játékfilmszemlén a társadalmi zsűri rendezői díját, a szakmai zsűri díszlettervezői díját és a legjobb férfi alakítás díját is odaítélték Cserhalmi Györgynek, valamint a Velencei Filmfesztiválon a zsűri külön diplomáját is bezsebelte. 

Végezetül jöjjön egy vicces anekdota a forgatásról. A helikoptert a MÉM Repülőgépes Szolgálat kölcsönözte a stábnak. Ebédszünetben Jancsó meginvitálta a szolgálat munkatársait is az asztalához, egyenek együtt. Ekkor az egyik, Fedő becenévre hallgató szerelő neki szegezte a kérdést: ,,Miklós, miről szól a film?" Mire ennyi volt a válasz: ,,Tudja a fene, ez a lökött Hernádi írta, tőle kérdezd!" Mindez egyébként a Top Gun magazin 1999. októberi számában olvasható, persze sokkal hosszabban és részletesebben, kiegészítve egyéb érdekes történetekkel.

Ajánlás: Tisztában vagyok vele, hogy a Szörnyek évadja nem egy hétköznapi film, és hogy sokak számára nem könnyen (vagy egyáltalán nem) emészthető. Inkább a hangulata az, ami beszippantja az embert, s emiatt nem csak a Jancsó-rajongóknak ajánlom, hanem mindenkinek, aki értékeli az elvontabb alkotásokat.

Értékelés: ****

Ha valaki azt mondja: családregény, nekem rögtön Márquez Száz év magánya jut eszembe. Egyszerűen így van és kész. Zsenialitását nehéz felülmúlni, kiváló humor, részletesen kidolgozott karakterek, élénken szemünk elé táruló képek jellemzik, ráadásképpen pedig némi egzotikum. De most nem Márquez-ről akarok értekezni, hanem arról a műről, ami másodikként jut eszembe a fent említett kifejezés kapcsán. Mert bizony lapul néhány otthoni könyvespolcon, antikvárium vagy könyvtár mélyén egy kissé elfeledett, de igen remek hazai családregény is! Jöjjön máris a Rozsdatemető, Fejes Endre tollából!

A történet ötven esztendőt foglal magába, nagyrészt az "ezerszer áldott nyolcadik kerületben" játszódik, a középpontban a Hábetler család áll. Körülöttük mindenféle alakok köröznek, akár az éjjeli bogarak a lámpa fénye körül. Hábetlerék se nem okosak, se nem szépek, de legalább kellőképpen beszűkült tudatállapotban léteznek. Keresztülcsörtet rajtuk a huszadik század első felének komplett magyar történelme a háborúival, diktatúráival, nélkülözéseivel, tragédiáival együtt, de ők végig csak saját ügyes-bajos dolgaikkal vannak elfoglalva. Néha egyikük-másikuk megpróbál kitörni, ám végül elvész a nagy lelkesedés és mindenki visszacsücsül szépen a langyos pocsolyába, hogy tovább veszekedjen, verekedjen, zabáljon, szeretkezzen, cigarettázzon, igyon, dolgozzon a gyárban és térjen nyugovóra a nap végén.

A Rozsdatemető keretes szerkezetű, az igen ütős kezdő jelenet után visszaugrik az időben, hogy szemléltesse, milyen események láncolata vezetett el idáig, majd a regény ismét a kezdő jelenettel zárul. Nyelvezete egyszerű és mégis nagyon hatásos. Gyakoriak a visszatérő motívumok, ettől abszurd és humoros színezetet kap az egész.

A művet Fejes Endre 1962-ben írta, s egy esztendővel később már a belőle készült színdarabot is bemutatták a Thália színházban. A rendező Kazimir Károly volt, a főszereplők gárdájában pedig olyan nevek tűntek fel, mint Madaras József, Szabó Gyula, Horváth Teri, Hacser Józsa és még sokan mások. Fejes a kritikusok fintorgása miatt nem fűzött nagy reményeket a dramatizált változathoz, azonban mégis osztatlan sikert aratott, a közönség imádta. 2019-ben ismét a világot jelentő deszkákra vitte Máté Gábor, ezúttal a Katona József színházban, Rozsdatemető 2.0 címmel. Az újraértelmezett változatban nem ötven, hanem száz éven keresztül nézhetjük Hábetleréket, a karakterek megformálói pedig - a teljesség igénye nélkül - Bezerédi Zoltán, Szirtes Ági, Elek Ferenc és Szacsvay László voltak. A könyv, nagy-nagy bánatomra, nem került megfilmesítésre, viszont érdekesség, hogy 1971-ben kiadták Japánban is. Hogy a szigetország lakói mit és mennyit érthettek meg ebből a sajátos, kelet-európai hangulatból, az már egy egészen más kérdés...

Ajánlás: Életében egyszer olvassa el mindenki, abból nagy baj nem lehet!

Értékelés: *****

Lassan végéhez közeledik a nyár, hamarosan becsöngetnek az iskolákba is, ezért a következő (rajz)filmajánlóm szóljon elsősorban a gyerekeknek. És természetesen a felnőtteknek is, hiszen a madárrá változtatott fiú története sokunk kedvence mindenféle korosztályból. Nem is húznám tovább az időt, következzen Vili, a veréb!

Paraj Vilmos - Vili - a Klauzál téren lakik. Tipikus rossz gyerek: a történet kezdetén éppen betegséget színlelve lóg az iskolából (meg akarja úszni a matek témazáró dolgozatot). Hogy elüsse az időt, játékból vízipisztollyal üldözi szegény macskáját, Cilit, aztán később a házuk előtti téren bandázó verebeket veszi célba a csúzlijával. A lövöldözésnek szemtanúja lesz egy madarakat etető idős hölgy, Verbéna, aki nem mellesleg a verebek tündére, s haragjában jól megleckézteti Vilmost. Táskájából elővesz egy varázsspray-es flakont, s Vili néhány fújás után maga is verébbé változik. A gond akkor kezdődik, amikor a flakonból kifogy a spray, mielőtt főhősünk visszaváltozna emberré, így kénytelen verébként létezni, amíg Verbéna újra nem tölteti a flakont a központban. A művelet azonban beletelik egy kis időbe, a fiú ezalatt belecsöppen egy teljesen új világba, s kénytelen átélni a városban élő madarak megpróbáltatásait. Mellette pedig kap néhány leckét olyan örök érvényű dolgokról, mint a szeretet és a jó és a rossz küzdelme és a felelősségvállalás.

A rajzfilm 1989-ben látott napvilágot, a Pannónia Filmstúdióban. Rendezője Gémes József volt, akinek ez a második, egész estés animációs filmje. (Az első a Hugó, a víziló volt, de az ő nevéhez fűződik a Mézga család, a Gusztáv-sorozat számos epizódja is, és még annyi minden más.) A forgatókönyv a legendás Nepp József keze munkáját dicséri, ő magában a grafikai tervezésben is oroszlánrészt vállalt. A dramaturg Dargay Attila volt. A fülbemászó dallamokért Pethő Zsolt felelt. A szereplők hangját kiváló színészek kölcsönözték, olyanok, mint Igaz Levente, Tolnay Klári, Székhelyi József, Esztergályos Cecília, Usztics Mátyás, Kárász Eszter, Hűvösvölgyi Ildikó, és még sokan mások, nem hiába állja meg a helyét az a mondás, miszerint a magyar szinkron világhírű! A rajzfilmnek 1989-ben megjelent a könyvváltozata is, szerzője Fedina Lídia, és 2002-ben újra kiadták.

A Vili, a veréb másokhoz hasonlóan nekem is nagy kedvencem, minden tekintetben: szeretem a képi világát, a mondanivalóját, a zenéjét. Gyerekként láttam először, de felnőttként is bármikor újra tudom nézni.

Ajánlás: Mindenkinek ajánlom, aki egy kis szívmelengető kikapcsolódásra vágyik.

Értékelés: *****