Lassan végéhez közeledik a nyár, hamarosan becsöngetnek az iskolákba is, ezért a következő (rajz)filmajánlóm szóljon elsősorban a gyerekeknek. És természetesen a felnőtteknek is, hiszen a madárrá változtatott fiú története sokunk kedvence mindenféle korosztályból. Nem is húznám tovább az időt, következzen Vili, a veréb!

Paraj Vilmos - Vili - a Klauzál téren lakik. Tipikus rossz gyerek: a történet kezdetén éppen betegséget színlelve lóg az iskolából (meg akarja úszni a matek témazáró dolgozatot). Hogy elüsse az időt, játékból vízipisztollyal üldözi szegény macskáját, Cilit, aztán később a házuk előtti téren bandázó verebeket veszi célba a csúzlijával. A lövöldözésnek szemtanúja lesz egy madarakat etető idős hölgy, Verbéna, aki nem mellesleg a verebek tündére, s haragjában jól megleckézteti Vilmost. Táskájából elővesz egy varázsspray-es flakont, s Vili néhány fújás után maga is verébbé változik. A gond akkor kezdődik, amikor a flakonból kifogy a spray, mielőtt főhősünk visszaváltozna emberré, így kénytelen verébként létezni, amíg Verbéna újra nem tölteti a flakont a központban. A művelet azonban beletelik egy kis időbe, a fiú ezalatt belecsöppen egy teljesen új világba, s kénytelen átélni a városban élő madarak megpróbáltatásait. Mellette pedig kap néhány leckét olyan örök érvényű dolgokról, mint a szeretet és a jó és a rossz küzdelme és a felelősségvállalás.

A rajzfilm 1989-ben látott napvilágot, a Pannónia Filmstúdióban. Rendezője Gémes József volt, akinek ez a második, egész estés animációs filmje. (Az első a Hugó, a víziló volt, de az ő nevéhez fűződik a Mézga család, a Gusztáv-sorozat számos epizódja is, és még annyi minden más.) A forgatókönyv a legendás Nepp József keze munkáját dicséri, ő magában a grafikai tervezésben is oroszlánrészt vállalt. A dramaturg Dargay Attila volt. A fülbemászó dallamokért Pethő Zsolt felelt. A szereplők hangját kiváló színészek kölcsönözték, olyanok, mint Igaz Levente, Tolnay Klári, Székhelyi József, Esztergályos Cecília, Usztics Mátyás, Kárász Eszter, Hűvösvölgyi Ildikó, és még sokan mások, nem hiába állja meg a helyét az a mondás, miszerint a magyar szinkron világhírű! A rajzfilmnek 1989-ben megjelent a könyvváltozata is, szerzője Fedina Lídia, és 2002-ben újra kiadták.

A Vili, a veréb másokhoz hasonlóan nekem is nagy kedvencem, minden tekintetben: szeretem a képi világát, a mondanivalóját, a zenéjét. Gyerekként láttam először, de felnőttként is bármikor újra tudom nézni.

Ajánlás: Mindenkinek ajánlom, aki egy kis szívmelengető kikapcsolódásra vágyik.

Értékelés: *****

Semmi kétség: nyár van. Ilyenkor minden sokkal könnyedebb és vidámabb, megnő a napsütéses órák száma, melegszik az idő, sőt, időnként egyenesen kánikulára lehet számítani. Jól esik tehát egy kis kikapcsolódás a Balatonnál és persze egy Fagylalt, tölcsér nélkül.

Bár azt vallom, nincsenek véletlenek, mostani filmválasztásom abszolút nem volt tudatos, mégis számos hasonlóságot vélek felfedezni az előző cikkemben bemutatott és jelen alkotás között. Egyedülálló anya, kamasz gyerek, aki szenved az apahiánytól, lázadás, nehézkes kapcsolati dinamika, meg effélék. A Fagylalt, tölcsér nélkül azonban mégsem a drámai oldalról közelíti meg a témát, mi több, nyomokban humort is tartalmaz. No de lássuk, mi is történik pontosan!

Csaba (Seszták Szabolcs) tipikus tizenéves: heves természetű, kissé lázadó, de vicces és szerethető figura. Mint azt már előbb is írtam, édesanyjával, Marival (Kútvölgyi Erzsébet) kettesben élik életüket, aki egyébként műszaki fordítóként dolgozik, gondterhelt és állandóan bagózik. Néha a megbízhatatlan és zűrös apuka, Béla (Mihályi Győző) is beállít rövid időre, hogy aztán percek múltán szélsebesen tovább álljon. Csaba odavan apjáért, nem is csoda, hiszen a férfi jól elkényezteti egy szem utódját: hol zsebpénzzel, hol egy új walkman-nel és hozzá tartozó kazettákkal, hol pedig azzal, hogy egy kölcsönbe kapott menő autóval furikázza őt. Egy napon Mari bejelenti, hogy szerzett beutalót két hétre, egy balatoni üdülőbe. Csaba majd' kiugrik a bőréből, annyira boldog!

A nyaraláson viszont már öröm és üröm váltják egymást. A szállás, a hajókirándulás Tihanyba klassz, a fürdőruhás (vagy éppen attól megszabaduló) csajok szépek és van Coca Cola is. Ám anya és fia összezárva igen rosszul tolerálják egymást. Mari mintha képtelen lenne lazítani, Csaba pedig túl nagy fejeseket ugrál az élvezetekbe. Tanulság is akad a történet végére: a fiú meglátja eddig istenített apja valódi természetés és azon negatív vonásait, amelyek addig csak édesanyja számára voltak nyilvánvalóak.

A filmet Felvidéki Judit, Balázs Béla-díjas rendező rendezte és 1989-ben jelent meg. Ekkor a szocializmus már fél lábbal kint, a kapitalizmus már fél lábbal bent volt az országban. A színészi alakítás nagyon jó, a vágóképek igen kifejezőek. Elénk tárul a korszak nagy dilemmája is: megmaradni tisztességes, de kispénzű embernek vagy kockáztatni és belevágni valami kevésbé tisztességes vállalkozásba, a nagyobb bevétel érdekében.

Véleményem szerint a Fagylalt tölcsér nélkül egy kellemes nyári film. Nem kell tőle túlzottan mély mondanivalót várni (azért akadnak benne elgondolkodtató mozzanatok is), és persze felér egy időkapszulával, amelynek segítségével újra átélhetjük a nyolcvanas évek legvégének hangulatát.

Ajánlás: Mindenkinek ajánlom, aki a kora délutáni órákat egy nyugágyban tölti valami árnyékos és/vagy vízparti helyen.

Értékelés: ****

Mi tagadás, kicsiny hazánk nem éppen egy horror- vagy thriller nagyhatalom, annak ellenére, hogy az utóbbi években számos remek film készült e két témában. A rendszerváltás előtt még ennyire sem álltunk jól hátborzongató alkotások terén, és bizony nagyon kellett keresgélnie annak, aki ilyesféle szórakozásra vágyott. Ám aki keres, az talál! Az alábbiakban bemutatni kívánt film ugyanis pont egy ilyen üdítő kivétel: következzen az 1989-es Mielőtt befejezi röptét a denevér.

Robi (Csontos Róbert) tizenöt múlt, szakmunkásképzőben esztergályosnak tanul, hobbija a zenélés. Egyedülálló anyjával élnek kettesben, egy komor bérházban, Budapest belvárosában. A mama - Teréz (Bodnár Erika) - magányos és lestrapált, pénztárosként dolgozik egy büfében. A papa Svájcba disszidált, hosszú évekkel ezelőtt. Robi, akárcsak minden kamasz, keresi helyét a nagyvilágban, emellett szenved apjának hiányától. Egy nap a csonka család élete gyökeresen megváltozik, amikor feltűnik a színen László (Máté Gábor). A férfi heves természetű, sőt, idegbajosnak is lehetne mondani, de mindenképpen határozott és szuggesztív jelenség, így hát Teréz nem sokáig tud ellenállni udvarlásának. A kapcsolatból hamarosan összeköltözés lesz, amely mintegy megágyaz a készülő tragikus események láncolatának.

A film formabontónak számított annak idején, ugyanis tabutémákat tárt a közönség elé: homoszexualitást, pedofíliát, családon belüli erőszakot. Ahogy azt már a bevezetőben írtam, bár 1989-ben a Kádár-korszak már végnapjait élte, s a vasfüggöny jókora repedésein át évek óta özönlöttek a kultúrcikkek Nyugatról, a magyar filmművészetből mintha kifelejtették volna a horror és a thriller műfaját. Azért csak majdnem, mert néhány bátor rendező mégiscsak bele merte vágni fejszéjét abba a bizonyos nagy fába, gondoljunk csak az 1972-es Jó estét, nyár, jó estét, szerelemre (r.: Szőnyi G. Sándor és Marton László), az 1977-es Defektre (r.: Fazekas Lajos), vagy az 1980-as Az áldozatra (r.: Dobray György).

A Mielőtt befejezi röptét a denevér rendezője Tímár Péter volt. Tőle meglehetősen szokatlan ez a stílus, sem előtte, sem utána nem rukkolt elő még csak hasonlóval sem. Jellegzetes motívumai itt is megfigyelhetők, mind a cselekmény szövése, mind a vágóképek esetében is, hiszen a vágásért is ő volt a felelős. A forgatókönyv megtörtént esetet dolgoz fel: Tímár egyszer egy rádióműsorban hallott egy tizenéves fiúról, aki anyja szeretőjének szexuális jellegű közeledése elől bemenekült egy gyárba és ott töltötte az éjszakát, s mindezt a rendező saját kamaszkori élményeivel egészítette ki (rendőri erőszakosság, esztergályos műhely, stb.). A történet kamaradráma benyomását kelti, a kevés szereplőjével, a gyér helyszínekkel, a szűkszavú dialógusokkal. Jó ideig nem történik semmi, csupán érezhetjük a zenéből, a sötét, klausztrofóbiás képekből, hogy a veszély minden zugból leselkedik a szereplőkre, míg nem a dolgok felgyorsulnak és megtörténik mindaz, amitől szorongtunk.

A Denevér részt vett a 39. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon. A főszereplők mellett olyan nevek is szerepelnek a stáblistán, mint Garas Dezső, Andorai Péter, Gáti Oszkár, és Galla Miklós is látható pár percre, no meg persze még sokan mások. Máté Gábor kiválóan hozza a gonosz karakter hálátlan szerepét, a mozdulatai, a mimikája, minden apró részlet a helyén van, a néző a film végére szívből meggyűlöli őt, azt garantálom! Érdekesség, hogy a film címét inspiráló verssor William Shakespeare Macbeth című drámájának harmadik felvonásában, egészen pontosan a harmadik színben hangzik el:

,,Mielőtt befejezi vaksi röptét
A denevér, mielőtt álmosan
Elzümmögi Hecate szaruszárnyú
Bogara az éj altató dalát: 
Iszonyú tett történik"

(Szabó Lőrinc fordítása)

Tímár Pétert rendkívül tehetséges rendezőnek és még tehetségesebb vágónak tartom, akinek voltak - bizonyára megélhetési megfontolásból elkövetett - ballépései szép számmal. Ha eltekintünk a tömegek ízlésének kiszolgálását a minőség elé helyező, butácska és kínos filmjeitől, a megmaradt produktumok kifejezetten nívósak. A Denevért abszolút ezek közé sorolom, tetszésemet maximálisan elnyerte, vontatottsága (bár ha jobban belegondolunk, thrillereknél ez nem is igazán baj) és kádár-kori kopottassága ellenére.

Értékelés: *****

Ajánlás: Mindenkinek, aki kedveli az 1980-as évek magyar filmjeit, azok minden jellegzetes stílusjegyével együtt, és akit nem riaszt el a témaválasztás.

Valaki egyszer azt mondta nekem, hogy ez egy nagyon gonosz film, és attól tartok, igaza volt. A párkapcsolati játszmák széles tárházát felvonultató alkotásra bármelyik pszichológus vagy pszichiáter elismerően csettintene: ez igen, ez már valami! A történet Gárdos Péter fejéből pattant ki, az operatőr a Balázs Béla-díjas Máthé Tibor volt, a fülbemászó zenét pedig Novák János szerezte. Apropó, ma azt írta a horoszkóp, hogy a Skorpió megeszi az Ikreket reggelire!

Tamás fiatal házas, zenetanárként dolgozik. Családja egy összetartó közösség, élén a nagymamával, aki mindent elintéz, irányít, kézben tart. A hétköznapok idilli nyugalomban telnek, aztán Tamás élete - éppen lánya születésekor - egy csapásra megváltozik, hála egy véletlenül félrekapcsolt telefonvonalnak. Nem nehéz kitalálni: feltűnik a színen egy vadidegen nő és őrületes érzelmi ámokfutás kezdődik, valódi héja-nász az avaron, amelyből nem biztos, hogy a résztvevők bármelyike is győztesen kerül ki.

Az egymással folyton viaskodó szerelmeseket Rudolf Péter és Eszenyi Enikő játssza. A matriarcha nagymamát Törőcsik Mari formálja meg, Garas Dezsővel karöltve parádésat alakítanak, minden második mondatuk szállóige. Rajtuk kívül még Bárdy György, Pápai Erika, Csuja Imre, Temessy Hédi, Hernádi Judit, is szerepelnek a filmben, meg még sokan mások. A Skorpió bemutatója 1992. május 1-jén volt, tehát ismét megszegtem azon ígéretemet, miszerint rendszerváltás előtti alkotásokat hozok a kedves olvasóknak. Remélem, azért nem haragszanak rám nagyon! :)

Ajánlás: A film ősidők óta nagy kedvencem, csak a Jóisten tudja, hányszor láttam már. Saját érzelmi mélypontjaim idején mindig tud gyógyír - vagy legalábbis gondolatelterelő - lenni. Ajánlom mindenkinek, aki kíváncsi egy kiváló szereposztással bíró, tragikus-komikus, sírva nevetős és nem utolsó sorban abszurd történetre.

Értékelés: *****

"- Tudja, nagy kupleráj van itt, a maga családjában is, az enyémben is. Pucoljuk ki! Legyen a feleségem, nyanya!

- Kéne a bolt, mi? Meg akarja kaparintani!

- Na hallja! Én csak tudom, mi van benne! Én csinálom.

- Figyeljen! Maga elvált?

- Özvegy. Mint maga, Langerné.

- Dezső, Dezső... Sunyi alak...

- De jól kibeszélgettük magunkat!

- Hát, én már csak magával tudok.

- Én meg magával, a fene egye meg!"

A két nagy most már együtt játszik az égi színpadon.

A Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmendező nyolcvan évet élt. Nevéhez olyan alkotások köthetők, mint a Kopaszkutya (1981), a Könnyű testi sértés (1983), a Falfúró (1985), vagy a felejthetetlen Roncsfilm (1992).

Nyugodjék békében!

A most következő film nehéz feladat elé állított. Hiszen mi újat (szebbet, jobbat, érdekesebbet) is írhatnék róla, amikor előttem mások már szinte mindent megírtak, elmondtak? Olyan alkotás ez, amelyben történelmi korszaktól függetlenül, örökérvényű erkölcsi alapigazságokat fogalmaznak meg, és aki megtekinti, az garantáltan a hatása alá kerül. Azért mégis veszem a bátorságot, s nem is szaporítom tovább a szót, jöjjön Fábri Zoltán rendezésében Az ötödik pecsét.

1944 telét tapossuk, tombol a második világháború. Elsötétítés, légiriadók, bombázások, razziák, nyilasterror, a szovjetek pedig már a "spájzban vannak". Valahol, egy eldugott utca mélyén, egy kiskocsma azonban a béke szigetét jelenti négy ember számára. Gyuricza, a cinikus órásmester, Király, a folyton hencegő könyvügynök, Kovács, a jámbor, vallásos asztalos és természetesen a nem túl művelt, de dörzsölt Béla kolléga, a kocsmáros találkoznak itt esténként. Iszogatnak, beszélgetnek, s néha felcsendül az ismétlődő dallam a wurlitzerből. 

 Egy alkalommal a frontról hazatért, rokkant katona csatlakozik az asztaltársasághoz. A neve Keszei, polgári foglalkozását tekintve művészi fényképész. A máskor könnyed társalgás most kifejezetten sötét hangvételt ölt. Egy Gyuricza által elmesélt anekdota kapcsán komoly morális kérdések merülnek fel. A jelenlévők vitatkozni kezdenek, de nem jutnak dűlőre, még hazatérésük után is a témán jár az agyuk. Másnap a szokásos találkozót egy razzia szakítja meg (a fényképész köpte be őket az előző napi véleménykülönbség miatt érzett bosszúvágyból), az ivócimborákat beviszik a közeli nyilasházba és különféle testi-lelki kínzásoknak vetik alá őket. Hárman bele is halnak a tortúrába, s negyedikük soha be nem gyógyuló sebekkel távozik.

 Az ötödik pecsétet 1976. október 7-én mutatták be. A forgatókönyv Sánta Ferenc azonos című regénye alapján készült. Az operatőr Illés György volt, zenéjét Vukán György szerezte. Rendkívül hatásos, hogy a kocsmában játszódó jelenetbe látomásszerűen villannak bele a holland festő, Hieronymus Bosch apokalipszist idéző festményei, mintegy érzékeltetve, hogy odakint is éppen a világ pusztulása zajlik. A történet négy alappillérét Őze Lajos, Márkus László, Horváth Sándor és Bencze Ferenc alkotja, velük szemben áll könyörtelenül az elnyomó hatalom manifesztuma, Latinovits Zoltán, akinek egyébként ez volt az utolsó filmje a halála előtt. A mellékszereplők is mind nagynevű színészek, hogy csak párat emeljek ki a teljesség igénye nélkül: Dégi István, Nagy Gábor, Cserhalmi György, Békés Rita, Moór Marianna, Pécsi Ildikó. 

Különös hangsúly van a bibliai utalásokon. A címet adó ötödik pecsét a hétpecsétes titkok egyike, amelyek a jövendő titkait rejtik magukban. ,,És mikor felnyitotta az ötödik pecsétet, látám az oltár alatt azoknak lelkeit, akik megölettek az Istennek beszédéért és a bizonyságtételért, amelyet kaptak. És kiáltának nagy szóval, mondván: Uram, te szent és igaz, meddig nem ítélsz még, és nem állasz bosszút a mi vérünkért azokon, akik a földön laknak? Akkor adatának azoknak egyenként fehér ruhák; és mondaték nékik, hogy még egy kevés ideig nyugodjanak, amíg beteljesedik mind az ő szolgatársaiknak, mind az ő atyjokfiainak száma, akiknek meg kell öletniök, amint ők is megölettek.” A Cserhalmi által megformált karakter pedig egyenesen a megfeszített Krisztust szimbolizálja: bár a történet szerint ő egy elfogott, illegális kommunista, mégis, megkötözött kezei, testtartása, sebei, mind-mind félreérthetetlenek. Ő és Latinovits antikrisztusi alakja a jó és a rossz kontrasztját jelenítik meg. 

 Fábri már a hatvanas években szerette volna megfilmesíteni a regényt, ám a korabeli politikai vezetés nem tolerálta az ilyesmit, tartani lehetett attól, hogy hosszú időre dobozba kerül, ezért inkább egy másik Sánta Ferenc művet, a Húsz órát dolgozta fel. A hetvenes években valamelyest lazult a cenzúra szigora, akkor el tudott készülni, de még így is sok rosszallással találta szemben magát, illetve azzal, hogy az emberek nemes egyszerűséggel nem értik a mondanivalóját. Kultuszfilmmé csak a rendszerváltás után vált. Ez meglátszik a díjazásán is: bár 1977-ben a Moszvai Nemzetközi Filmfesztiválon elvitte a fődíjat, ugyanebben az esztendőben, Berlinben, a Nemzetközi Filmfesztiválon csak a jelölésig jutott. Három és fél évtizeddel később, 2012-ben viszont a Magyar Művészeti Akadémia tagjai beválogatták a legjobb 53 legjobb magyar alkotás közé. 

Ajánlás: Az ötödik pecsét nem túlzottan mozgalmas, hiszen mély, filozofikus mivolta nem engedi meg neki, hogy akciódús legyen. Mindazoknak ajánlom, akik a szív és az ész legmélyére hatoló drámára vágynak.

Értékelés: *****

Szeretném megköszönni, hogy ennyien olvastok! Igyekszem a jövőben is érdekes, izgalmas, szórakoztató vagy éppen elgondolkodtató filmeket hozni nektek.

A második világháború után a társadalom teljes átalakuláson ment keresztül Kelet-Európában. Főszerephez jutott a nép egyszerű gyermeke, szemben az egykori hatalmasokkal. Az alábbiakban egy olyan filmet fogok bemutatni, amely egy szegény sorból származó egyetemista felemelkedését és tragikus bukását tárja a szemünk elé, az 1950-es évek hajnalán. Következzen a Moldova György tollából származó, Maár Gyula által rendezett Malom a pokolban.

1951-et írunk. Flandera János (Funtek Frigyes) egyetemi hallgató a jogi karon. Pedigréje a kor elvárásai szerint kitűnő: egy Tizenkét Házak nevű nyomortelepen nőtt fel, apja egyszerű cipészmester volt. A történet kezdetén jó esélye van elnyerni egy ösztöndíjat a Szovjetúnióba, ám nem sokkal később az ügyét elbíráló bizottság eláll a felterjesztéstől. Az ok egy névtelen levél, amely tartalma szerint Flandera egy nála jóval idősebb újságírónő, bizonyos Demjén Ildikó (Moór Marianna) szeretője, profánabb kifejezéssel élve a kitartottja, s a szocialista erkölcs nem tolerálja az ilyesmit.

A fiatalember élete innentől kezdve tele lesz váratlan és drasztikus fordulatokkal. Az ösztöndíj természetesen elúszik, tanulmányait felfüggesztik egy évre, fizikai munkásnak kénytelen állni. Munkahelyén barátságot köt a grófi családból való Károlyi Miklóssal (Rajhona Ádám), aki nyugodt derűvel viseli magán a rendszer ellenségének kijáró bélyeget. Ezzel párhuzamosan udvarolni kezd egy Bóna Erzsi (Vlahovics Edit) nevű kalauznőnek, aki teherbe esik tőle, és nem vállalva az illegális abortuszt, inkább megszüli a gyereket. János erről már mit sem sejt, ugyanis amint tudomására jut, hogy a lány "úgy maradt", kiadja útját. Ezután összeáll a befolyásos katonai ügyész, Atschuler József (Garas Dezső) lányával, Nagyezsdával (Ráckevei Anna), ám ez a frigy sem tudja végül megmenteni attól, hogy sorsa beteljesüljön.

A film alapját Moldova György azonos című regénye adta. A mű 1968-ban látott napvilágot és számtalan kiadást ért meg. Az íróról tudni kell, hogy míg lelkes híve volt Kádár Jánosnak, addig élesen bírálta a Rákosi-rendszert. Éppen ezért valamennyi 1950-es évekről szóló írása csak egy vagy két évtizeddel később jelent meg, amikor már szabadabban fogalmazhatott. Hofi Gézához hasonlóan az írónak is nagyobb szabadsága volt véleménynyilvánítás terén, ő is egyfajta szelepként működött a nép számára a feszültségek kiengedésére.

Moldovára jellemző, hogy gyakran beleírta regényeibe saját életének motívumait, jelen esetben azt, hogy ő maga is otthagyta az egyetemet egy kis időre és melósnak állt. Dolgozott kazánszerelőként, illetve bányászként Komlón - véleményem szerint ezek a tapasztalatok hallatlan mértékben gazdagították írói palettáját. Főhősei majdnem mind hányattatott sorsú fiúk, megfigyelhető azon dinamika, ahogyan kapcsolatba kerülnek egy-egy magasabb társadalmi osztyályból való lánnyal. Ezekhez a lányokhoz a legtöbb esetben tartoznak befolyásos papák (vagy a Sötét angyalban egy mama) is, akik a háttérből egyengetik egyszem gyermekük sorsát és nagyon nem örülnek újdonsült választottjuknak. Visszakanyarodva a főszereplő fiúkra: mindegyiknek van egy idősebb női "mecénása" is, akik anyáskodnak felettük. Általánosságban elmondható tehát, hogy ezek a karakterek variációk egy témára, szerepeik leosztása pedig szinte népmesébe illő.

Ahogy azt a bevezetőben írtam, a Malom a pokolban-t Maár Gyula rendezte, aki nem mellesleg Törőcsik Mari férje volt a hetvenes évektől 2013-ban bekövetkezett haláláig. Bár nem túlzozzan ismert ez a történet, számos díjat nyert, például a 1987-ben a Magyar Játékfilmszemlén kettőt, egy esztendővel később, a Magyar Filmkritikusok Díjátadóján egyet. 2016-tól A székesfehérvári Vörösmarty Színház tűzte műsorára a dramatizált változatot.

Ami személyes véleményemet illeti, azzal kezdeném, hogy elenyésző azon Moldova-könyvek száma, amelyeket még nem olvastam (ami késik, nem múlik!), és elmondhatom, hogy a Malom a pokolban a kedvenceim közé tartozik. Papír alapon előbb találkoztam vele, mint filmen és sajnos ez utóbbi némileg csalódást okozott. A szereposztás nagyszerű, Garas Dezső és Ráckevei Anna kiemelkedőt alakítanak, ugyanakkor nem tudok elmenni amellett, hogy az eleje túlzottan elnyújtott, a vége viszont össze lett csapva. Értem én, hogy közel négyszáz oldalnak bele kellett férfie másfél órába, de a készítők egyenletesebben is eloszthatták volna a cselekményt. Hátránya még, hogy a képkockák néha annyira sötétek, hogy a nézőnek fogalma sincs, mi történik éppen, bár ez a hetvenes-nyolcvanas évek komplett magyar filmgyártását jellemzi. De legalább van, létezik. Ugyanis nem készült több Moldova-adaptáció, annak ellenére, hogy szerintem lenne rá igény.

Ajánlás: A Malom a pokolban nem egy pörgős, akciódús film, sokkal inkább egy lassú és mély dráma.  Csak az nézze meg, akinek lelkiállapota be tudja fogadni.

Értékelés: ***