A most következő film nehéz feladat elé állított. Hiszen mi újat (szebbet, jobbat, érdekesebbet) is írhatnék róla, amikor előttem mások már szinte mindent megírtak, elmondtak? Olyan alkotás ez, amelyben történelmi korszaktól függetlenül, örökérvényű erkölcsi alapigazságokat fogalmaznak meg, és aki megtekinti, az garantáltan a hatása alá kerül. Azért mégis veszem a bátorságot, s nem is szaporítom tovább a szót, jöjjön Fábri Zoltán rendezésében Az ötödik pecsét.

1944 telét tapossuk, tombol a második világháború. Elsötétítés, légiriadók, bombázások, razziák, nyilasterror, a szovjetek pedig már a "spájzban vannak". Valahol, egy eldugott utca mélyén, egy kiskocsma azonban a béke szigetét jelenti négy ember számára. Gyuricza, a cinikus órásmester, Király, a folyton hencegő könyvügynök, Kovács, a jámbor, vallásos asztalos és természetesen a nem túl művelt, de dörzsölt Béla kolléga, a kocsmáros találkoznak itt esténként. Iszogatnak, beszélgetnek, s néha felcsendül az ismétlődő dallam a wurlitzerből. 

 Egy alkalommal a frontról hazatért, rokkant katona csatlakozik az asztaltársasághoz. A neve Keszei, polgári foglalkozását tekintve művészi fényképész. A máskor könnyed társalgás most kifejezetten sötét hangvételt ölt. Egy Gyuricza által elmesélt anekdota kapcsán komoly morális kérdések merülnek fel. A jelenlévők vitatkozni kezdenek, de nem jutnak dűlőre, még hazatérésük után is a témán jár az agyuk. Másnap a szokásos találkozót egy razzia szakítja meg (a fényképész köpte be őket az előző napi véleménykülönbség miatt érzett bosszúvágyból), az ivócimborákat beviszik a közeli nyilasházba és különféle testi-lelki kínzásoknak vetik alá őket. Hárman bele is halnak a tortúrába, s negyedikük soha be nem gyógyuló sebekkel távozik.

 Az ötödik pecsétet 1976. október 7-én mutatták be. A forgatókönyv Sánta Ferenc azonos című regénye alapján készült. Az operatőr Illés György volt, zenéjét Vukán György szerezte. Rendkívül hatásos, hogy a kocsmában játszódó jelenetbe látomásszerűen villannak bele a holland festő, Hieronymus Bosch apokalipszist idéző festményei, mintegy érzékeltetve, hogy odakint is éppen a világ pusztulása zajlik. A történet négy alappillérét Őze Lajos, Márkus László, Horváth Sándor és Bencze Ferenc alkotja, velük szemben áll könyörtelenül az elnyomó hatalom manifesztuma, Latinovits Zoltán, akinek egyébként ez volt az utolsó filmje a halála előtt. A mellékszereplők is mind nagynevű színészek, hogy csak párat emeljek ki a teljesség igénye nélkül: Dégi István, Nagy Gábor, Cserhalmi György, Békés Rita, Moór Marianna, Pécsi Ildikó. 

Különös hangsúly van a bibliai utalásokon. A címet adó ötödik pecsét a hétpecsétes titkok egyike, amelyek a jövendő titkait rejtik magukban. ,,És mikor felnyitotta az ötödik pecsétet, látám az oltár alatt azoknak lelkeit, akik megölettek az Istennek beszédéért és a bizonyságtételért, amelyet kaptak. És kiáltának nagy szóval, mondván: Uram, te szent és igaz, meddig nem ítélsz még, és nem állasz bosszút a mi vérünkért azokon, akik a földön laknak? Akkor adatának azoknak egyenként fehér ruhák; és mondaték nékik, hogy még egy kevés ideig nyugodjanak, amíg beteljesedik mind az ő szolgatársaiknak, mind az ő atyjokfiainak száma, akiknek meg kell öletniök, amint ők is megölettek.” A Cserhalmi által megformált karakter pedig egyenesen a megfeszített Krisztust szimbolizálja: bár a történet szerint ő egy elfogott, illegális kommunista, mégis, megkötözött kezei, testtartása, sebei, mind-mind félreérthetetlenek. Ő és Latinovits antikrisztusi alakja a jó és a rossz kontrasztját jelenítik meg. 

 Fábri már a hatvanas években szerette volna megfilmesíteni a regényt, ám a korabeli politikai vezetés nem tolerálta az ilyesmit, tartani lehetett attól, hogy hosszú időre dobozba kerül, ezért inkább egy másik Sánta Ferenc művet, a Húsz órát dolgozta fel. A hetvenes években valamelyest lazult a cenzúra szigora, akkor el tudott készülni, de még így is sok rosszallással találta szemben magát, illetve azzal, hogy az emberek nemes egyszerűséggel nem értik a mondanivalóját. Kultuszfilmmé csak a rendszerváltás után vált. Ez meglátszik a díjazásán is: bár 1977-ben a Moszvai Nemzetközi Filmfesztiválon elvitte a fődíjat, ugyanebben az esztendőben, Berlinben, a Nemzetközi Filmfesztiválon csak a jelölésig jutott. Három és fél évtizeddel később, 2012-ben viszont a Magyar Művészeti Akadémia tagjai beválogatták a legjobb 53 legjobb magyar alkotás közé. 

Ajánlás: Az ötödik pecsét nem túlzottan mozgalmas, hiszen mély, filozofikus mivolta nem engedi meg neki, hogy akciódús legyen. Mindazoknak ajánlom, akik a szív és az ész legmélyére hatoló drámára vágynak.

Értékelés: *****