Bár legelső bejegyzésemben azt állítottam, rendszerváltás utáni filmet nem fogok hozni bemutatásra, mégis tennem kell egy kivételt. Ha jobban belegondolunk, nem is egészen kivétel, hiszen bár 1992-ben készült, visszatekint az 1989-es esztendőre, amikor oly’ sokminden történt a nagyvilágban, kiváltképp Európa keleti féltekén. Budapest nyolcadik kerülete egyébként is egy speciális ökoszisztéma, amellyel okvetlenül foglalkoznunk kell, ha lehet, minél részletesebben. Következzen Szomjas György szürrealista szatírája, a Roncsfilm, vagy Mi van ha győztünk?

A helyszín a Szigony utca 24. szám alatti bérház, és az azt keblére ölelő kopott utcák, üres grundok, málló tűzfalak, panelházak, a legfontosabb dolgok pedig a Gólya nevű, úgynevezett ,,vendéglőben” zajlanak. E lepukkant környék ugyancsak lepukkant alakjai úgy sorakoznak fel szépen, egymás után, akár a sakktáblán a sakkfigurák.

Az enumeráció során megismerkedhetünk Orbán Józsefnéval (Szirtes Ági), akit mindenki csak Sánta Gizi néven ismer. A SERNEVÁL vállalat telefonközpontjában dolgozik és üzemi balesetből kifolyólag lett sánta. Hunyadi Lajos ‘Kapával’ (Mucsi Zoltán), aki nem iszik, csak egyfolytában kártyázik és gyakran veszít, ilyenkor elad ezt-azt, hogy pénzhez jusson. Joó Gézával (Gáspár Sándor), aki megszállottan totózik, és Ádámmal (Andorai Péter), a kocsmárossal, aki folyamatosan közbeszól, s ebből végül ordibálás és lökdösődés lesz. Kisjuhász Bélával (Szőke András), a házmesterrel aki túszul ejti saját feleségét, majd egy csákánnyal szétveri lakásának berendezését. A doktornővel (Bánsági Ildikó), aki alkalmi túsztárgyalóként megpróbálja Bélát jobb belátásra bírni és rávenni, hogy nyugodjon meg és engedje szabadon addigra már katatón állapotba került nejét. Idősebb Halász Jenővel (Rajhona Ádám), aki elcsábítja fia, Ifjabb Halász Jenő (Badár Sándor) élettársát, ebből pedig akkora csetepaté kerekedik, hogy végül Ifjabb felgyújtja Idősebbet azáltal, hogy kitépi a falból a kályhát, és hozzávágja az öreghez. A kutyáját uszító Hajnalkával (Pap Vera). A mindenkit alaposan kifaggató rendőrnyomozóval (Fábry Sándor). S megannyi szomszéddal, kocsmatöltelékkel, tébláboló járókelővel.

Ezeknek a karaktereknek az élete abból áll, hogy isznak, izélnek, és természetesen állandóan balhéznak valamin: többnyire jelentéktelen apróságokon. A filmben mintegy állandó motívum gyanánt, bizonyos időközönként előkerül egy kés is. S mint ahogyan a színházi mondás tartja: ha a színpadon az egyik jelenetben előkerül egy pisztoly, az előbb-utóbb el is sül, nos, az itt megjelenő bökő is előbb-utóbb megbök valakit.

Bár éppen zajlik a rendszerváltás, és már megjelentek szerte a városban, illetve rádióban, televízióban a színes-szagos, sokat ígérő reklámok, olybá tűnik, hogy a nyolcban az idő megállt, vagy legalábbis sokkal lassabban halad, mint másutt. A hirdetésekből áradó hurráoptimizmus éles ellentéte a Gólyában uralkodó nihilnek: karib-tengeri utazással kecsegtetnek, miközben a törzsközönség még a kerületet sem hagyta el életében, müzliszeletet kínálnak az egészség jegyében, amikor a jelenlévők fő tápláléka a sör, az Unicum és a cigaretta, valamint látható, hallható egy Postabank reklám is, pedig nyilvánvaló, hogy a többségnek egy megveszekedett ruppója sincsen. A forradalom azonban, még ha mikroszinten is, de ezen a sivár helyen is kitör, amikor szomjazó tömeg zárva találja a kocsmát, s annak érdekében, hogy mégis italhoz jusson, elkezdik lebontani a Gólya belső udvarát védő falat. Odabent pedig már a tv-ben a berlini fal lebontását mutatják.

És végül hadd szólok pár szót - hiszen egy kis hírnév neki is jár – Pociról, a disznóról, aki egész végig nyugodtan bóklászik fel-alá, békésen eszegeti a füvet, de aztán nem kerülheti el sorsát: áldozatául esik a környékbeliek barbárságának. Szegény jószágot le akarják vágni (ez eddig nem is volna akkora baj), ám a kivitelezés módja eltér a megszokottól: a kést valahol elvesztették, így a perzselőnek a végét beledugják a szájába, teleengedik gázzal az állatot, amíg szerencsétlen ki nem durran, mint egy lufi.

A Roncsfilmet több tényező is egyedivé teszi. Elsőként a jellegzetes vágóképeket és színvilágot emelném ki. A felvételek direkt roncsoláson mentek keresztül, Szomjas eme technológiát ,,csálénak” nevezi. Fekete-fehér és mindenféle szűrővel ellátott képek váltakoznak, ettől kollázs-szerűvé válik az egész, sőt, a kamerákat is ide-oda forgatja, dönti az operatőr, Grunwalsky Ferenc. Másodszor, a szereplők szájából elhangzó monológok sem éppen hétköznapiak. Ezeket a kamerába nézve mondják el, bizonyos szituációk megmagyarázásaképpen, szóhasználatuk pedig rendőrségi jelentéseket vagy bűnügyi híreket idéznek. Ennek oka az, hogy a készítők újságokból vett rövidebb cikkekből gyúrták össze a komplett történetet. Emellett természetesen városi legendákra is nagyban építkeztek.

A szereposztás kiválóra sikeredett. Az még hagyján, hogy szinte kivétel nélkül mindenki nagy nevet birtokol a színészi szakmában, de rendkívül hitelesen alakítják a lecsúszott egzisztenciákat, mintha a Józsefváros valamennyiüknek természetes közege volna. Erre csak rátesz egy jókora lapáttal, hogy a forgatőkönyvnek csupán egy része volt megírva, a többi improvizáció. Talán ezek miatt, talán más miatt, de az biztos, hogy kultuszfilmmé vált, megannyi mondata szállóigévé lett, amelyet évtizedek távlatából is idézgetnek az emberek. Kultikus mivoltát támasztja alá még az a tény is, hogy megjelenésétől számítva három és fél éven keresztül, minden nap játszották a Metró moziban. És még valami: a Roncsfilm nem csak mondatai, hanem a képi világa miatt is időkapszula, napjainkra ugyanis az egész környéket átalakították, az egykori omladozó vityillók helyén ma már irodaház és felújított lakóépületek állnak, így a közönség megláthatja, hogyan is nézett ki a Szigony utca azelőtt.

2016-ban felröppent a hír, hogy készül a folytatás, a Roncsfilm 2, A Gólya és a velnesz disznó címmel. Ami a koncepciót illeti, elődjétől eltérően, játékfilm helyett dokumentumfilm lenne, egészen pontosan dumafilm, ami azt jelenti, hogy az egykori szereplők sztorizgatva mesélnék el élményeiket az első rész forgatásával kapcsolatban, illetve egyéb, ide kapcsolódó dolgokat, hol máshol, mint a Gólyában. Szomjas ennek megvalósítása érdekében közösségfinanszírozási kampányt indított: magyarul, megkérte a kedves nézőket, rajongókat, járuljanak hozzá kisebb-nagyobb összegekkel a munkálatokhoz. Az akcióra azt mondhatjuk, egyelőre nem túl sikeres: kevesen adakoztak, így a második rész ezidáig nem készült el, csupán az előzetese.

Írásom végére egy személyes történetet tartogattam: legelőször gyerekként találkoztam a Roncsfilmmel, talán a 90-es évek végén. Ezekben az internet előtti időkben gyakori volt, hogy a tv-ben leadtak három filmelőzetest, a nézők pedig telefonon szavazhattak (mindegyikhez külön telefonszám tartozott), melyiket sugározza a csatorna vasárnap este, főműsoridőben. A másik két alkotásra már nem is emlékszem, ugyanis a Roncsfilm zilált hangulata és még ziláltabb mondanivalója vitte nálam a pálmát. Olyannyira, hogy nem voltam rest és én is szavaztam! Kitalálhatják, Szomjas György alkotása magasan győzedelmeskedett a többi fölött. Nem csalódtam a látottakban, megtaláltam benne egyik kedvenc magyar mozim, amit bármikor meg tudok nézni.

Ajánlás: Ezt az alkotást szívből ajánlom mindenkinek, aki eddig még nem látta, hiszen alapfilmről van szó! Aki pedig már látta, az nézze meg még egyszer!

Értékelés: *****