Javítóintézet. Rettenetes hangzású szó. Mintha lakói nem is emberek, hanem meghibásodott tárgyak vagy gépek lennének, amiket "meg kell javítani", hogy újra működőképesek legyenek. A rendszerváltás előtt aki még nem volt nagykorú, de vétett a társadalmi együttélés szabályai ellen, könnyen ezekben a bentlakásos intézményekben találhatta magát. És hogy milyen is volt mindez? Nézzünk körül egy kicsit!

Az első percekben tizenéves lányokat mutatnak egyesével, amint a kamera mögött ülő személy kérdéseire válaszolgatnak. Az életkorra és családi háttérre vonatkozó kérdéseken túl az alábbiak is elhangzanak: "Jónak vagy rossznak gondolod magad?" "Szereted az embereket?" "Mi kell az élethez, a boldogsághoz?" "Ha lenne három kívánságod, mi lenne az?" S a válaszok eléggé lesújtóak, árad belőlük a kilátástalanság, a reménytelenség. Már ha egyáltalán válaszolnak az interjúalanyok, mert olykor csak a csend felel helyettük. A nézőnek elsőre olyan érzése támadhat, hogy dokumentumfilmet lát, ám később kiderül, ez "csak" egy játékfilm. Persze lehetne akár dokumentumfilm is, hiszen a megszólalók, az ábrázolt környezet és a nyomasztó hangulat rendkívül valósághű.

A történet középpontjában a tizenhat éves Juli (Nyakó Júlia) áll. Édesanyja meghalt, apja alkoholista, illetve van egy nővére (Marton Katalin), akivel nem igazán tartja a kapcsolatot, ugyanis pedáns és karrierista sógora (Usztics Mátyás) nem tűri meg a zűrös elemeket a családban. Juli vad, cinikus, nem tiszteli a tekintélyt és fiatal kora ellenére teljesen kiábrándult az életből. A film elején is azt láthatjuk, hogy éppen elkapták szökés közben és viszik vissza az intézetbe. A lány a rendőröket már névről ismeri, szinte azt lehet mondani, hogy jóban van velük. A rácsok mögötti társaival is jól kijön, hiszen mindannyian ugyanolyanok: eszelősen sóvárognak a szabadság után, s ennek érdekében együtt feszegetik a határokat.

Egy nap asszonyok érkeznek egy szövőgyárból, szakmunkás-tanulókat toborozni az intézetis lányok közül. Ez akkoriban bevett szokás volt, így kívánta a rendszer a rossz útra tért ifjúságot megmenteni az elkallódástól. Juli hamarosan munkába is áll Aranka néni (Pásztor Erzsi) brigádjában. Az idősebb nő felkarolja a hányattatott sorsú gyereket, szinte anyjaként bánik vele, ám ez megannyi konfliktusnak válik a kiindulási pontjává. Juli visszaél hirtelen jött, kiváltságos helyzetével, az i-re a pontot pedig az teszi fel, hogy ő és Aranka néni fia, Laci (Szergej Elisztratov) egymásba szeretnek és megszöknek a vigyázó szemek elől. 

A filmet a Balázs Béla-díjas Rózsa János rendezte. Kétségtelen, hogy Nyakó Juli zseniálisat alakít, abszolút beleillik a nevelőotthoni környezetbe. Más alkotásokban is előszeretettel osztották rá a zűrös tinédzser vagy fiatal nő szerepét, gondoljunk csak a Köszönöm, megvagyunk-ra vagy a Kabalára, holott több interjúban is elmondta, abszolút rendezett családban nőtt fel. Érdekességképpen szeretném megjegyezni, hogy felnőttként sikeresen levetette ezt a szerepet és sokkal komolyabb, érettebb karaktereket játszik a vásznon vagy a színpadon. A többi mellékszereplőt állami gondozottak közül, például a Fóti Gyermekvárosból választották ki, hivatásos színészek csak ketten voltak: Szakács Melinda és Balogh Júlia. Az operatőri munkáért Ragályi Elemér volt a felelős.

Ajánlás: Fölösleges szépíteni, a Vasárnapi szülők nem egy vidám film. Nagyon nem. Csak az nézze meg, aki érez magában kellő mennyiségű lelkierőt, máskülönben könnyen átragadhat a kedves nézőre ez a depresszív hangulat.

Értékelés: ***