Mindenki másképpen reagál, amikor valamilyen igazságtalanság éri őt életében. Egyesek kétségbeesnek, mások a hatóságok erejében bízva próbálják meg orvosolni problémájukat. De mi van akkor, ha az ember csak magára számíthat, mert a törvény (és tágabb értelemben véve a rendszer) által kínált megoldásokkal lehetetlen zöldágra vergődni? Az alábbiakban bemutatott film pontosan ezt a szituációt ábrázolja: következzen az egyik legjobb – ha nem a legjobb! - magyar krimi 1982-ből, a Dögkeselyű.

Simon József (Cserhalmi György) taxisofőrként dolgozik. Az egyik fuvar alkalmával két idős hölgyet szállít, akik észrevétlenül ellopják nehezen összeszedett bevételét, tízezer forintot. Bár Simon bejelenti a káreseményt, sem főnöke, sem a rendőrség, de még tulajdon szülei sem hisznek neki, sőt, felmerül a gyanú, hogy ő maga sikkasztotta el a fent említett összeget. Abban az időben abszolút jellemző volt, hogy néhányan ügyeskedéssel teremtettek jobb körülményeket maguknak (a többiek természetesen tisztességből éhen haltak). Főhősünknek tovább rontja a renoméját, hogy mérnöki állását elhagyva inkább utasokat szállít egész nap, nem csoda, hogy környezete valami takargatnivalót sejt ennek hátterében. A valóság ennél jóval hétköznapibb: a férfi elvált és gyereke után tartásdíj fizetésére kötelezte a bíróság, illetve különböző adósságai is vannak, tehát pusztán anyagi helyzetének rendezése miatt akasztotta szögre diplomáját és ült volán mögé. Eme áldatlan állapotok közepette elhatározza, saját kezébe veszi az irányítást és a hivatalos szervek megkerülésével fogja visszaszerezni pénzét.

A magányos hős igazsághoz és elégtételhez vezető útja általában hosszú, kanyargós és tele van buktatókkal. Simon először cselhez folyamodik, hogy felkutassa kirablóit, majd egyik esemény követi a másikat: zsarolás, autólopás, az eltulajdonított járművel rodeó keresztül a városon, túszejtés, robbantás. Bár egyedül vág neki e zűrös kalandnak, két segítője mégis akad: az egyik egy Ági (Udvaros Dorottya) névre hallgató örömlány, a másik Kowarski Előd (Bács Ferenc), akit kolléga ajánl, és elmondása szerint ,,tud néhány dolgot, amiből pénz lehet”. A bűnösöket végül sikerül leleplezni, ám túl későn: Simon addigra teljesen elveszíti a világba vetett bizodalmát, s úgy dönt, kiszáll a buliból – és az életből is.

A Dögkeselyű egy regényadaptáció, amely Munkácsi Miklós Kihívás című művéből készült. Az írás először 1981-ben jelent meg a Kortárs folyóiratban. Az alapsztorihoz az ihletet egy újsághirdetés adta, amelyben egy elveszett kutya megtalálásáért tízezer forint jutalmat ígért a nagylelkű gazdi. Míg Munkácsi könyve egyértelműen bűnügyi regény, ami a filmet illeti, nem egészen tisztázott, melyik kategóriába tartozik. Sokan a krimi és akciófilm mellett teszik le a voksukat, mások azonban a társadalomkritikai, sőt, a drámai vonulatot is megtalálják benne.

Cserhalmi brilliáns színészi játéka már az első percektől fogva rabul ejti a nézőt, mintha az alvilágban is teljes biztonsággal eligazodó taxisnak született volna, ám a két szélhámos öreglány, Roska Mária (Temessy Hédi) és Roska Erzsébet (Perczel Zita) alakítása is mersteri. Perczel Zita egyébként már régóta Olaszországban élt, de a szerep kedvéért hazajött Magyarországra. Az egyik jelenetben fiatalkori önmaga is látható: a háttérben duruzsoló televíziókészüléken éppen az 1934-es Meseautó megy. És hát egy jó krimihez szükség van egy csinos, fiatal női karakterre is, az ő megformálója a lengyel Maria Gładkowska. A kultikus és rendkívül fülbemászó főcímzenét a kiváló hangmérnök, Kovács György szerezte, az operatőri munkáról pedig a Kossuth- és Balázs Béla-díjas Ragályi Elemér gondoskodott.

A film hazai premierje Balatonfüreden volt, ám pályafutása itt nem állt meg: tovább száguldott a nemzetközi siker felé. Összesen hatvan országban vetítették, és mindenhol rendkívül népszerűvé vált. Az 1983-as Berlinale-n Arany Medve díjra jelölték, ám azt végül nem vitte el, helyette a Berliner Morgenpost olvasói díját vághatta zsebre, ami ugyancsak nagy teljesítmény. Érdekesség, hogy míg Nyugaton az utolsó képkockáig leadták, addig a keleti blokk országaiban a cenzúra kicsit belenyúlt és lenyisszantotta az utolsó néhány percet, arra hivatkozva, hogy az öngyilkosság ábrázolása nem fér bele a szocialista erkölcs kereteibe. Tizenkét esztendővel később, 1994-ben elkészült a folytatás is, amely a Törvénytelen címet kapta, ám csúfos kudarcot vallott, s a készítők utólag nagyon megbánták, hogy egyáltalán belevágtak.

Ami engem illet, nagyon szeretem régi felvételeken viszontlátni Budapestet. Izgalmasnak találom az egykori és a mai látkép összevetését, melyek azok a közterületek, épületek vagy egyéb tájékozódási pontok, amik kiállva az idő próbáját még mindig megvannak, és melyek azok, amik eltűntek a történelemben. Gyakran elképzelem azt is, hogyan éltek a múltban az emberek ebben a városban, mit ettek, milyen ruhákat hordtak, hova jártak dolgozni vagy szórakozni, egyszóval milyen céllal koptatták nap mint nap az utcaköveket.

Ajánlás: Ezt a filmet első sorban azoknak ajánlom, akik izgalomra vágynak és kedvelik a látványos autós üldözős jeleneteket.

Értékelés: *****