,,Ezek a mai fiatalok...!" - sóhajt fel panaszosan a mindenkori idősebb generáció, amikor éppen nem érti az ifjúságot. Így volt ez mindig és így is lesz, amíg világ a világ. Az 1956-os (ellen)forradalom után hét évvel az indulatok lecsillapodtak, és átadták helyüket a nihilista tengés-lengésnek. Öregek és fiatalok egyaránt szenvednek a fennálló helyzettől, megküzdési stratégiáik között viszont égbekiáltó különbségek vannak. Következzen Gothár Péter és Bereményi Géza közös munkájának örök érvényű gyümölcse, a Megáll az idő.

Semmi kétség: ez a történet akármelyik család története lehetne itt, Kelet-Európában. ’56 novemberében Köves (Hetényi Pál) disszidál, Kövesné (Kakassy Ágnes) két gyerekkel, Gáborral (Pauer Henrik) és Dinivel (Znamenák István) hátramarad. Aztán ugrunk egyet az időben, 1963 őszén járunk, a fekete-fehér kép is kiszínesedik. Mindenki visszasimult már a hétköznapi létezésbe, de mivel a trauma feldolgozatlan maradt, mindenki szorong. Egyszer pedig belép az ajtón Bodor László (Őze Lajos), Kövesék régi barátja és lassan átveszi a családfő szerepét.

Az eseményeket a kisebbik fiú, a gimnazista Dini félig gyerek, félig felnőtt szemüvegén keresztül láthatjuk. Dini keresi az útját, hol ő és barátja, Wilman (Gálfy Péter) pornóképekkel üzletelnek, hol Szukics Magdával (Iván Anikó) gyakorolja a szerelmet, hol Rajnákkal (Rajhona Ádám) a buzgómócsing igazgató-helyettessel konfrontálódik, de mindenek előtt bálványozza Pierre-t (Söth Sándor), a mindenki és minden felett álló lázadót. Végignézi bátyja egyetemi felvételi kálváriáját, akit apjuk miatt osztályidegennek minősítenek és látja szülei generációjának kínlódását, hiszen akinek a forradalomhoz vagy a disszidensekhez köze van, annak bűnhődnie kell. Aztán mégis eljövend az amnesztia: a rabok kiszabadulnak a börtönből, alantas munkahelyekről magasabb pozícióba kerülnek, és beköszönt a reformkommunizmus is, Malacpofa tanárnő (Ronyecz Mária) alakjában, de a nyomott hangulat az Istennek sem akar változni! Nincsenek már példaképek, akikre fel lehet nézni vagy eszmék, amikért érdemes harcolni, marad a piálás a kocsmatöltelékek között vagy az őrjöngő Nyugat-imádat.

Merthogy aláfestőnek szinte végig üvölt a nyugati rock and roll, és természetesen a kiváló magyar slágerek is. Ennek az életérzésnek tökéletes kontrasztja a szürke belvárosi helyszín, a kopott házakkal, kopott lakásokkal, kopott bútorokkal, csípős, őszi hajnalokkal, hideg estékkel, fakó színű öltözékekkel. A Megáll az idő azonban mégsem vegytiszta dráma: komikus elemeket is tartalmaz itt-ott, amelyeken felszabadultan lehet röhögni. Az meg már csak hab a tortán, hogy szinte minden második mondata szállóigévé lett, amelyeket még az is ismer, aki nem látta. Ennek a filmnek nincsen kora, annyira egyetemes, hogy bármelyik történelmi időben megállná a helyét!

Mint azt már a bevezetőben írtam, e mű két zseniális ember keze munkáját dicséri: Gothár Péter ült a rendezői székben, a forgatókönyvet Bereményi Géza írta, kiegészítve Koltai Lajos operatőri tevékenységével. Mindhárman 1946-1947 tájékán születtek, így a legmélyebb mélységekig részesei voltak a történelem ábrázolt szakaszának, olyannyira, hogy bizonyos részek konkrétan Bereményi saját élményei, eredetileg ez is lett volna az ő életrajzi regénye, ám később meggondolta magát és forgatókönyv lett belőle. És hát hiába az olvadás az 1980-as években, a cenzúrának minimálisan mégis bele kellett szólnia a dolgokba, mivel 1956 mellett 1968 is nemkívánatos évszám volt a rendszer szemében, a sztori így 1967. december 31-én véget ér. Mégis szerencsésnek mondható ez a befejezés, ugyanis a film megmenekült attól, hogy évekig dobozba zárva porosodjon, a mozik játszhatták, s a közönség imádhatta. Annyira imádta, hogy egy szép napon díjat nyert Cannes-ban.

Nem akarom a "rendszerkritikus" kifejezést unalomig ismételgetni, mivel e blog szinte bármelyik filmjére ráillene, de a Megáll az idő teljes mértékben az. Amikor először néztem meg, nem tetszett, értelmetlen, kamaszos hőbörgésnek-háborgásnak tartottam, nem csoda, hiszen magam is kamaszként találkoztam vele először. Mélyebb, komolyabb értelmét csak felnőtt fejjel sikerült felfedeznem benne, akkor viszont nagyot ütött!

Ajánlás: A Megáll az idő kultuszfilm. Egyszer mindenkinek látnia kell.

Értékelés: *****